Busca Bíblica
Encontrados 51 registros para: neppe
Jerubbaal tehát, vagyis Gedeon, kora reggel fölkelt, és az egész néppel, amely vele volt, elindult, és Ain-Hárodnál ütött tábort. Midián tőle északra táborozott a Móre domb lábánál, a völgyben. (Bírák könyve 7,1) |
Saul épp akkor ért haza az ökreivel a mezőről, s megkérdezte: "Mi történt a néppel, hogy sír?" Elbeszélték neki Jábes lakóinak ügyét. (Sámuel I. könyve 11,5) |
Ezzel az asszony visszatért a városba és addig beszélt az egész néppel, ahogy az okossága sugallta neki, míg le nem vágták Bichri fiának, Sebának a fejét, és oda nem dobták Joábnak. Erre az megfuvatta a kürtöket, aztán elvonultak a város alól, ki-ki a sátorába. Joáb meg visszament Jeruzsálembe, a királyhoz. (Sámuel II. könyve 20,22) |
A fiatalok, akik vele nőttek fel, ezt a választ adták neki: "Így kell beszélni a néppel, amely azt mondta neked: Atyád megnehezítette jármunkat, azért te könnyíts rajta, így kell beszélni velük: A kisujjam vastagabb atyám derekánál. (Királyok I. könyve 12,10) |
"Beszélj Rechabeámmal, Salamon fiával, Júda királyával, valamint Júda és Benjamin egész házával és a maradék néppel. (Királyok I. könyve 12,23) |
A benne levő népet is elhurcolta, és fűrészhez, vascsákányhoz és fejszéhez állította őket. Így járt el Dávid az ammoniták minden városával. Azután Dávid az egész néppel visszatért Jeruzsálembe. (Krónikák I. könyve 20,3) |
Hiszkija az egész néppel együtt örült annak, amit Isten a népnek készített. Ugyanis a dolog gyorsan ment végbe. (Krónikák II. könyve 29,36) |
Azután, hogy megérkeztek Jeruzsálembe, az Isten házához, a második esztendő második hónapjában Sealtiel fia, Zerubbábel és Joszadak fia, Jesua, testvéreik maradékával, a papokkal és a levitákkal, valamint a fogságból Jeruzsálembe visszatért néppel megkezdték a munkát. A húszéves és az annál idősebb levitákra bízták az Úr háza építésének felügyeletét. (Ezdrás könyve 3,8) |
Azt mondta a király Ámánnak: "Az ezüstöt tartsd meg magadnak, a néppel pedig bánj tetszésed szerint!" (Eszter könyve 3,11) |
Futárok hordták szét a király minden tartományába a leveleket, amely szerint el kellett pusztítani, le kellett mészárolni és ki kellett irtani minden zsidót, az ifjakat, az öregeket, a gyermekeket és az asszonyokat egyaránt, egyetlen napon, a tizenkettedik - azaz Adar - hónap tizenharmadik napján, javaikat pedig el kellett vinni zsákmányul.(a) Így szólt a levél: "Achasvéros nagykirály az Indiától Etiópiáig terjedő százhuszonhét tartomány kormányzójának és a nekik alárendelt vezetőknek. (b) Bár sok nép fölött uralkodom és az egész földkerekséget meghódítottam, nem akarok erőszakhoz folyamodni, hanem mindig szelíden és jóságosan uralkodva akarom biztosítani alattvalóim zavartalan életét, birodalmam nyugalmát, biztonságát és a minden ember által óhajtott békét a legszélső határokig. (c) Amikor megkérdeztem tanácsosaimat, hogyan lehetne ezt megvalósítani, akkor Ámán, aki bölcsességével kitűnik köztük, s aki rendíthetetlen odaadásról és megingathatatlan hűségről tett bizonyságot és (d) a második helyet foglalja el a birodalomban, tudtomra adta, hogy a föld minden törzse között szétszórtan él egy izgága nép, amely törvényeivel minden néppel ellentétben áll, állandóan megveti a király rendeleteit, s így akadályozza, hogy mindenki megelégedésére kormányozzuk a birodalmat. (e) Megtudtuk, hogy ez a nép - a népek közül egymaga - minden emberrel szemben ellenséges magatartást tanúsít, törvényeinktől idegen életmódot követ, és szándékainkkal szembeszegülve alávaló tetteket visz végbe, és veszélyezteti a birodalom nyugalmát. (f) Ezért elrendeltük, hogy azokat, akiket levelében Ámán - ügyeink intézője, s számunkra atyánk után az első - felsorol, azokat asszonyaikkal és gyermekeikkel egyetemben mind hányjátok kardélre, irgalmat és kíméletet nem ismerve a jelen esztendő tizenkettedik - azaz Adar - hónapjában, a tizenharmadik napon. (g) Ezek a régen is, most is gonosz emberek jussanak erőszakos úton az alvilágba, ugyanazon az egy napon, s szilárduljon meg az állam nyugalma és biztonsága." (Eszter könyve 3,13) |
Szolgáltass igazságot nekem, képviseld ügyemet egy nem szent néppel szemben! Szabadíts meg a gonosz és hazug emberektől! (Zsoltárok könyve 43,1) |
Egyetlen néppel sem tett így, senki másnak nem hirdette ki törvényeit. (Zsoltárok könyve 147,20) |
