Busca Bíblica

Encontrados 312 registros para: dicsosege



Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: "Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett", a botlás köve és a botrány sziklája: (Szent Péter I. levele 2,7)

  

Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára. (Szent Péter I. levele 2,9)

  

Aki beszél, az Isten szavait közvetítse. Ha valaki szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet az Isten ad neki, hogy így minden az Isten dicsőségére váljék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Amen. (Szent Péter I. levele 4,11)

  

Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek. (Szent Péter I. levele 4,13)

  

Akik közületek elöljárók, azokat mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd kinyilvánuló dicsőségének is részese, kérem: (Szent Péter I. levele 5,1)

  

Isteni ereje az Isten szerinti jámbor élethez mindent megadott nekünk: megismertük azt, aki saját dicsőségével és erejével meghívott minket. (Szent Péter II. levele 1,3)

  

Annak, akinek hatalma van, hogy megóvjon benneteket a bűntől, bűntelen és örömtől ujjongó lélekkel odaállítson dicsőségének színe elé, (Szent Júdás levele 1,24)

  

Míg az élőlények dicsőséget, áldást és hálát zengtek a trónon ülőnek, az örökkön-örökké élőnek, (Jelenések könyve 4,9)

  

Abban az órában heves földrengés támadt, a város tizedrésze romba dőlt, a földrengés következtében hétezer ember meghalt, a többit pedig félelem fogta el, és dicsőséget zengtek az ég Istenének. (Jelenések könyve 11,13)

  

A templom megtelt Isten dicsőségének és erejének füstjével, és senki sem léphetett be a templomba addig, amíg a hét angyal hét csapása be nem teljesedett. (Jelenések könyve 15,8)

  

Isten dicsőségét sugározta. Ragyogott, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis. (Jelenések könyve 21,11)

  

A városnak nincs szüksége sem Napra, sem Holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége ragyogja be, világossága pedig a Bárány. (Jelenések könyve 21,23)