Busca Bíblica

Encontrados 312 registros para: dicsosege



Dicsőséges hatalmában szilárdítson meg titeket nagy erővel, hogy mindvégig kitartsatok és állhatatosak legyetek. Örömmel (Kolosszeieknek írt levél 1,11)

  

Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen. (Kolosszeieknek írt levél 3,4)

  

intettünk, buzdítottunk és kértünk benneteket, éljetek méltóan ahhoz az Istenhez, aki meghívott titeket dicsőséges országába. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2,12)

  

azon a napon, amikor majd eljön, hogy dicsőségét megmutassa szentjeiben, és csodálatos hatalmát bennetek, hívőkben. Ti ugyanis tanúságtételünket hittel fogadtátok. (Tesszalonikaiaknak írt II. levél 1,10)

  

Evangéliumunk által épp azért hívott meg benneteket, hogy részetek legyen Urunk, Jézus Krisztus dicsőségében. (Tesszalonikaiaknak írt II. levél 2,14)

  

a boldog Isten dicsőségéről szóló evangéliummal, amelynek hirdetésére megbízást kaptam. (Timóteusnak írt I. levél 1,11)

  

Várjuk reményünk boldog beteljesülését: a nagy Istennek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét, (Titusznak írt levél 2,13)

  

Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget. A bűntől való megtisztítást elvégezve helyet foglalt az isteni Fölség jobbján, (Zsidóknak írt levél 1,3)

  

Fölötte a dicsőséges kerubok beárnyékolták az engesztelés lapját. Ezekről egyenként most nem szükséges szólnom. (Zsidóknak írt levél 9,5)

  

Asszonyok feltámasztás útján visszakapták halottaikat. Némelyek kínpadra jutottak, de nem fogadták el a szabadságot, csak hogy dicsőségesebb feltámadásban részesüljenek. (Zsidóknak írt levél 11,35)

  

Töprengtek rajta, vajon milyen időpontra vagy milyen korra mutat Krisztusnak bennük működő Lelke, előre megmondva a Krisztusra váró szenvedéseket és az azutáni dicsőséget. (Szent Péter I. levele 1,11)

  

Mert: Minden test olyan, mint a fű, a dicsősége, mint a rét virága. Elhervad a fű, s lehull a virága, (Szent Péter I. levele 1,24)