Busca Bíblica

Encontrados 229 registros para: egyszer



Amint az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen része, (Zsidóknak írt levél 9,27)

  

úgy Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor nem a bűn miatt jelenik meg, hanem azok üdvözítéséért, akik rá várnak. (Zsidóknak írt levél 9,28)

  

Nemde abbahagyták volna az áldozat bemutatását, ha a bemutatók egyszeri megtisztulás után megszabadultak volna a bűntudattól. (Zsidóknak írt levél 10,2)

  

E szerint az akarat szerint Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra megszentelődünk. (Zsidóknak írt levél 10,10)

  

Hangja akkor a földet rendítette meg, most pedig ezt ígéri: "Még egyszer megrendítem, de nemcsak a földet, hanem az eget is." (Zsidóknak írt levél 12,26)

  

Ez a "még egyszer" annak az átalakulását jelenti, ami mint teremtett dolog megrendíthető, hogy azután megmaradjon az, ami változhatatlan. (Zsidóknak írt levél 12,27)

  

Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt. (Szent Péter I. levele 3,18)

  

Akik közületek elöljárók, azokat mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd kinyilvánuló dicsőségének is részese, kérem: (Szent Péter I. levele 5,1)

  

Még sok mindenről tudnék írni, de nem akarom papírra és tintára bízni. Remélem, hogy egyszer eljutok hozzátok, és élőszóval mondom el, hogy örömünk teljes legyen. (Szent János II. levele 1,12)

  

Szeretteim, minden igyekezettel azon vagyok, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek. Szükségesnek véltem, hogy írásban kérjelek titeket, küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra szóló öröksége a szenteknek. (Szent Júdás levele 1,3)

  

Emlékezetetekbe szeretném idézni, bár egyszer s mindenkorra tudtok mindent, hogy az Úr Egyiptomból kiszabadította a népet, de később azokat, akik nem hittek, elpusztította. (Szent Júdás levele 1,5)

  

Ezek után láttam, hogy egyszer csak kapu nyílt az égen, és az előbbi hang, amelyet olyannak hallottam, mintha harsona szólt volna hozzám, folytatta: "Gyere fel ide, és megmutatok neked mindent, aminek ezek után történnie kell." (Jelenések könyve 4,1)