Busca Bíblica

Encontrados 1399 registros para: Istene



Azelőtt nem ismertétek az Istent, és olyan isteneknek szolgáltatok, akik valójában nem azok. (Galatáknak írt levél 4,8)

  

Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás lelkét, hogy megismerjétek. (Efezusiaknak írt levél 1,17)

  

Sötétség borult elméjükre és elidegenedtek az istenes élettől tudatlanságukban, amely szívük megátalkodottságának következménye. (Efezusiaknak írt levél 4,18)

  

Valahányszor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek, (Filippieknek írt levél 1,3)

  

Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene. (Filippieknek írt levél 4,9)

  

Az én Istenem - gazdagsága szerint - dicsőségében ellát majd benneteket Jézus Krisztus által mindennel, amire szükségetek van. (Filippieknek írt levél 4,19)

  

A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek. Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 5,23)

  

Ha valaki mást tanít, s nem követi Urunk, Jézus Krisztus üdvös szavait és az istenes tanítást, (Timóteusnak írt I. levél 6,3)

  

Hálát adok Istenemnek mindig, amikor imádságomban megemlékezem rólad, (Filemonnak írt levél 1,4)

  

Az igazságot szereted, a gonoszságot gyűlölöd, azért kent föl Isten, a te Istened, a vigasság olajával minden társad felett. (Zsidóknak írt levél 1,9)

  

Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van. (Zsidóknak írt levél 10,7)

  

A békesség Istene, aki Jézust, a mi Urunkat, a juhok nagy pásztorát az örök szövetség vére által feltámasztotta a halálból, (Zsidóknak írt levél 13,20)