Busca Bíblica
Encontrados 23 registros para: elveszett
Minden olyan bűncselekménynél, amely szarvasmarhára, szamárra, juhra, ruhára vagy bármilyen más elveszett dologra vonatkozik, amelyről valaki azt állítja, hogy az övé, a vitát Isten elé kell hozni. Akit Isten bűnösnek nyilvánít, az fizessen kétszeres kártérítést a másiknak. (Kivonulás könyve 22,8) |
továbbá ha elveszett tárgyat talál és letagadja, vagy ha hamisan esküszik bármilyen bűnnel kapcsolatban, amelyet ember elkövethet; (Leviták könyve 5,22) |
ha tehát vétkezik, és így felelősséget von magára, térítse meg, amit elvett vagy jogtalanul követelt: a rábízott letétet, az elveszett tárgyat, amit talált, és (Leviták könyve 5,23) |
Így tégy szamarával, ruhájával és minden elveszett holmival, amit testvéred elhagy s te megtalálsz; ne tagadd meg segítségedet. (Második Törvénykönyv 22,3) |
Magad pedig gyűjts egy ugyanolyan erős sereget, mint amilyen elveszett sereged volt, meg ugyanolyan lovakat és ugyanolyan harci szekereket is, mint amilyenek a régiek voltak. Aztán majd sík területen szállunk velük harcba és legyőzzük őket." Hallgatott a tanácsukra, s úgy is tett. (Királyok I. könyve 20,25) |
Kegyelme örökre elveszett? Elenyészett a minden nemzedéknek adott ígéret? (Zsoltárok könyve 77,9) |
Már-már úgy látszott, hogy Menelausz elveszett, de akkor fölajánlott Dorimenesz fiának, Ptolemeusznak egy nagy összeget azzal, hogy nyerje meg vele a királyt. (Makkabeusok II. könyve 4,45) |
Az igazakat is elérte ugyan a halál megpróbáltatása, és rengeteg elveszett a pusztában, de a harag nem tartott sokáig. (Bölcsesség könyve 18,20) |
Azt mondják majd fiaid, akiket már elveszettnek hittél: "Szűk nekem itt ez a hely! Adj nagyobb teret, ahol lakhassak!" (Izajás könyve 49,20) |
Elveszett juhnyáj volt az én népem; pásztorai félrevezették és bujdosni hagyták a hegyekben; hegyről halomra vándoroltak, s megfeledkeztek tanyájukról. (Jeremiás könyve 50,6) |
A gyengét nem gyámolítottátok, a beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be. Nem mentetek utána az eltévelyedettnek, nem kerestétek meg az elveszettet. Durván és kegyetlenül hatalmaskodtatok fölöttük. (Ezekiel könyve 34,4) |
Megkeresem az elveszettet, visszaterelem az elszéledtet, bekötözöm a sérültet, ápolom a beteget, a kövér és egészséges fölött meg őrködöm. Az igazság szerint legeltetem őket. (Ezekiel könyve 34,16) |
