| 1. | Pál, Krisztus Jézus foglya és Timóteus testvér Filemonnak, kedves munkatársunknak |
| 2. | és nővérünknek, Appiának, küzdőtársunknak Archippusznak, és a házadban összejövő egész egyháznak. |
| 3. | Kegyelem nektek és békesség Istentől, az Atyától és Urunktól, Jézus Krisztustól! |
| 4. | Hálát adok Istenemnek mindig, amikor imádságomban megemlékezem rólad, |
| 5. | s mivel hallom, mekkora hittel és szeretettel vagy Krisztus Jézus és valamennyi szent iránt. |
| 6. | A hitben való közösség legyen benned hatékony mindannak a jónak felismerésére, amit Krisztusért kaptatok. |
| 7. | Nagy örömömre és vigasztalásomra szolgált ugyanis, testvér, a szereteted, mert a szentek szíve enyhülést talált benne. |
| 8. | Ezért bár Jézus Krisztusban parancsot is adhatnék rá, hisz kötelességed megtenni, |
| 9. | mégis a szeretetre hivatkozva inkább kéréssel fordulok hozzád, én, az öreg Pál, aki most Krisztusért fogságot szenvedek. |
| 10. | Fiamért, Onezimuszért könyörgök, akinek bilincseimben adtam életet. |
| 11. | Egykor haszontalan volt számodra, most pedig számodra is, számomra is hasznos. |
| 12. | Úgy küldöm vissza hozzád, mint saját szívemet. |
| 13. | Szerettem volna magam mellett tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem fogságomban, amelyet az evangéliumért viselek, |
| 14. | beleegyezésed nélkül azonban mégsem teszem, hogy jótéteményed ne kényszerből fakadjon, hanem önként vállald. |
| 15. | Hiszen talán épp azért hagyott ott egy időre, hogy egyszer s mindenkorra visszakapjad, |
| 16. | de már nem mint szolgát, hanem mint többet, mint szeretett testvért, mert nekem teljesen az, de neked még inkább: test szerint is, az Úrban is. |
| 17. | Ha tehát együtt érzel velem, fogadd őt úgy, mint engem. |
| 18. | Ha megkárosított vagy tartozik valamivel, írd az én terhemre. |
| 19. | Én, Pál sajátkezűleg írom: Én térítem meg. Nem is beszélek arról, hogy te többel tartozol nekem: saját magaddal. |
| 20. | Igen, testvér, szeretném, ha örömömre szolgálnál az Úrban: teljesítsd hát szívem vágyát Krisztusban. |
| 21. | Engedelmességedben bízva írok neked. Tudom, hogy többet is teszel, mint amit mondok. |
| 22. | Egyúttal készíts szállást is nekem. Remélem ugyanis, hogy imádságotokra ajándékul visszakaptok. |
| 23. | Epafrász, fogolytársam Krisztus Jézusban, |
| 24. | és munkatársaim: Márk, Arisztarchusz, Démász és Lukács köszöntenek. |
| 25. | A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen lelketekkel! Amen. |