| 1. | Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint |
| 2. | Timóteusnak, szeretett fiának. Kegyelem, irgalom és békesség Istentől, az Atyától és Urunktól, Krisztus Jézustól! |
| 3. | Hálát adok Istennek, akinek őseimtől fogva tiszta lelkiismerettel szolgálok, amikor imádságomban éjjel-nappal mindig megemlékezem rólad. |
| 4. | Ha ilyenkor eszembe jutnak könnyeid, szeretnélek látni, hogy öröm töltsön el. |
| 5. | Mert jól emlékszem őszinte hitedre; ez előbb nagyanyádban, Loiszban, majd anyádban, Eunikében élt, és most - biztosan tudom - téged is eltölt. |
| 6. | Ezért figyelmeztetlek, éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán van benned. |
| 7. | Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. |
| 8. | Ne szégyellj hát tanúságot tenni Urunk mellett, sem mellettem, aki érte fogoly vagyok. Ehelyett vállald az evangéliumért a szenvedéseket velem együtt, bízva az Isten erejében, |
| 9. | aki megváltott és a szent hivatásra meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározásából és kegyelméből, amelyet Krisztus Jézusban örök idők óta nekünk ajándékozott, |
| 10. | s amely most nyilvánvaló is lett Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenésével. Ő legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot, az evangéliummal, |
| 11. | amelynek hirdetője, apostola és tanítója lettem. |
| 12. | Ezért szenvedem ezt is, de nem szégyellem, mert tudom, kinek hittem, és biztos vagyok benne: elég hatalmas ahhoz, hogy rábízott kincsemet megőrizze addig a napig. |
| 13. | Eszményed az a tanítás legyen, amelyet Krisztus Jézus hitében és szeretetében tőlem hallottál. |
| 14. | Őrizd meg a rád bízott kincset a Szentlélek erejével, aki bennünk lakik. |
| 15. | Tudod, hogy az ázsiaiak mind cserbenhagytak, köztük Figellusz és Hermogenész is. |
| 16. | Oneziforusz családja iránt legyen az Úr irgalmas, mert sokszor vendégül látott, és nem szégyellte bilincseimet, |
| 17. | sőt Rómába érve szorgalmasan keresett, és meg is talált. |
| 18. | Adja meg neki az Úr, hogy azon a napon irgalomra találjon az Istennél. Hogy Efezusban mennyi szolgálatot tett nekem, te tudod legjobban. |