| 1. | Vajon nem vagyok szabad ember? Nem vagyok apostol? Nem láttam Urunkat, Jézust? Nem vagytok-e az én művem az Úrban? |
| 2. | Ha másoknak nem volnék is apostola, nektek az vagyok, hiszen apostolságomnak ti vagytok a pecsétje az Úrban. |
| 3. | Ezzel igazolom magam azok előtt, akik felelősségre vonnak. |
| 4. | Nincs jogunk az evéshez és iváshoz? |
| 5. | Nincs jogunk ahhoz, hogy asszony nővért magunkkal vigyünk, mint a többi apostol és az Úr testvérei vagy Kéfás is teszi? |
| 6. | Csak nekem és Barnabásnak nincs jogunk mentesülni a kétkezi munkától? |
| 7. | Ki katonáskodik saját költségén? Ki ültet szőlőt, és nem eszik a terméséből? Ki legeltet nyájat, és nem issza a nyáj tejét? |
| 8. | Talán csak emberi megfontolásból mondom ezeket, nem így nyilatkozik a törvény is? |
| 9. | Hiszen Mózes törvényében ez áll: "Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!" Talán az ökörre van az Istennek gondja, |
| 10. | s nem inkább értünk mondja ezt? Kétségtelenül értünk írták meg, hogy aki szánt, reménykedve szántson, s aki csépel, abban a reményben csépeljen, hogy részesedik a termésből. |
| 11. | Ha lelki javakat vetettünk köztetek, nagy dolog az, hogy majd anyagi javaitokat aratjuk? |
| 12. | Ha mások rendelkezhetnek veletek, nekünk nincs több jogunk hozzá? De nem élünk jogunkkal, hanem elviselünk mindent, csak hogy gátat ne vessünk Krisztus evangéliumának. |
| 13. | Nem tudjátok, hogy akik a templomban szolgálnak, a templomból is élnek, s akik az oltárnál szolgálnak, az oltárról részesednek? |
| 14. | Éppen így rendelte az Úr is, hogy az evangélium hirdetői az evangéliumból éljenek. |
| 15. | Én azonban mindebből semmit sem élveztem. De nem azért írom, hogy ezután így legyen, hiszen jobb meghalnom, semhogy valaki lerontsa jóhíremet. |
| 16. | Hogy az evangéliumot hirdetem, azzal nem dicsekedhetem, hiszen ez kényszerű kötelességem. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot. |
| 17. | Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. |
| 18. | Mi tehát a jutalmam? Az, hogy mint az evangélium hirdetője, ingyen nyújtsam az evangéliumot, s ne éljek az evangéliumban gyökerező jogommal. |
| 19. | Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem, hogy minél többet megnyerjek. |
| 20. | A zsidók előtt zsidóvá váltam, hogy megnyerjem a zsidókat. A törvény alá rendeltek között a törvény alárendeltje lettem - noha magam nem vagyok a törvénynek alárendelve -, csak hogy megnyerjem azokat, akik a törvény alárendeltjei. |
| 21. | Azok közt, akikre a törvény nem vonatkozik, olyan lettem, mint aki a törvényen kívül áll - pedig nem állok Isten törvényén kívül, hanem Krisztus törvényének vagyok alárendelve -, csak hogy megnyerjem a törvény alá nem rendelteket. |
| 22. | A gyöngék közt gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek. |
| 23. | Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne. |
| 24. | Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! |
| 25. | A versenyzők valamennyien megtartóztató életet élnek, minden tekintetben. Ők hervadó koszorúért, mi pedig hervadhatatlanért. |
| 26. | Én is futok, de nem céltalanul, az ökölvívásban nem a levegőt csapkodom, hanem megzabolázom, |
| 27. | és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak. |