János evangéliuma, 9

1.Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert.
2.Tanítványai megkérdezték tőle: "Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?"
3."Sem ez nem vétkezett - felelte Jézus -, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk.
4.Addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat.
5.Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak."
6.Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente,
7.majd meghagyta neki: "Menj, mosakodj meg a Siloe tavában." Ez annyit jelent, mint: "küldött". Az elment, megmosdott, s amikor visszatért, már látott.
8.A szomszédok és akik azelőtt koldulni látták, megkérdezték: "Nem ez az, aki itt ült és koldult?"
9.Némelyek azt állították: "Igen, ez az", mások ellenben tagadták: "Nem az, csak hasonlít hozzá." De ő kijelentette: "Én vagyok az."
10.Erre megkérdezték tőle: "Hogyan nyílt meg a szemed?"
11.Elmondta nekik: "Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, a szememre kente s meghagyta: Menj, mosakodj meg a Siloe tavában. Elmentem, megmosdottam és látok."
12.Erre megkérdezték tőle: "Hol van?" "Nem tudom" - felelte.
13.Az imént még vak embert elvitték a farizeusokhoz,
14.mert az a nap, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a szemét, szombati nap volt.
15.A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan nyílt meg a szeme. Elmondta nekik: "Sarat tett a szememre, megmosdottam és látok."
16.A farizeusok közül némelyek így vélekedtek: "Ez az ember nem Istentől való, hisz nem tartja meg a szombatot." Mások ellene vetették: "Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodát?" Így szakadás támadt közöttük.
17.Azért hát tovább faggatták a vakot: "Mit tartasz arról, aki visszaadta a szemed világát?" "Azt, hogy próféta" - felelte.
18.De a zsidók sehogyse akarták elhinni, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, azért odahívták az imént még vak embernek a szüleit
19.és őket faggatták: "A ti fiatok? Azt mondjátok róla, hogy vakon született! Hogy lehet akkor, hogy most lát?"
20.Szülei ezt válaszolták: "Azt tudjuk, hogy a mi fiunk, és hogy vakon született.
21.De hogy most miképpen lát, azt nem tudjuk. S azt sem tudjuk, ki adta vissza a szeme világát. Kérdezzétek meg tőle magától, hisz megvan hozzá a kora, mondja el maga."
22.A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis elhatározták, hogy azt, aki Messiásnak vallja, kizárják a zsinagógából.
23.Ezért mondták a szülei: "Megvan hozzá a kora, kérdezzétek meg tőle magától."
24.Erre másodszor is hívatták a vakon született embert és figyelmeztették: "Dicsőítsd meg az Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bünös."
25."Azt, hogy bűnös-e - felelte -, nem tudom. Csak azt tudom, hogy vak voltam, és most látok."
26.Erre újra faggatni kezdték: "Mit csinált veled? Hogy adta vissza a szemed világát?"
27."Már elmondtam nektek - felelte -, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Talán ti is tanítványai akartok lenni?"
28.Erre becsmérelték, s azt mondták neki: "Légy a tanítványa te! Mi Mózes tanítványai vagyunk.
29.Azt tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten, de hogy ez honnét való, azt nem tudjuk."
30."Épp az a különös - felelte az ember -, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis visszaadta a szemem világát.
31.Tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, azt azonban, aki istenfélő és teljesíti akaratát, meghallgatja.
32.Amióta fennáll a világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki visszaadta volna egy vakon születettnek a szeme világát.
33.Ha nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit."
34.Erre rászóltak: "Te akarsz minket tanítani, aki mindenestül bűnben születtél?" Ezzel kidobták.
35.Jézus meghallotta, hogy kidobták, s amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: "Hiszel az Emberfiában?"
36."Ki az, Uram - kérdezte az ember -, hogy higgyek benne?"
37."De hisz látod - felelte -, ő beszél veled."
38.Erre felkiáltott: "Hiszek, Uram!" - s leborult előtte.
39.Jézus pedig azt mondta: "Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek."
40.Amikor a körülötte álló farizeusok közül ezt néhányan meghallották, megkérdezték: "Csak nem vagyunk mi is vakok?"
41."Ha vakok volnátok - felelte Jézus -, nem volna bűnötök. De azt állítjátok: Látunk. Ezért megmarad bűnötök."
Livro anterior Capítulo anterior Próximo capítulo Próximo livro