| 1. | Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. |
| 2. | Ott vacsorát rendeztek neki. Márta felszolgált és Lázár is a vendégek közt volt. |
| 3. | Mária vett egy font valódi nárduszból készült, drága olajat, megkente vele Jézus lábát és megtörölte a hajával, a ház betelt az olaj illatával. |
| 4. | Az egyik tanítvány, az áruló Júdás, aki elárulta, méltatlankodott miatta: |
| 5. | "Miért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények közt?" |
| 6. | De nem azért beszélt így, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak. |
| 7. | Jézus így szólt: "Hagyd békén! Hadd tegye, hiszen temetésem napjára teszi. |
| 8. | Szegények mindig vannak veletek, de én nem leszek mindig veletek." |
| 9. | Amikor megtudták, hogy ott tartózkodik, a zsidók közül sokan elmentek, nemcsak Jézus kedvéért, hanem hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból. |
| 10. | Erre a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, |
| 11. | mert miatta sok zsidó elment oda, és hitt Jézusban. |
| 12. | Másnap az ünnepre felzarándokolt tömérdek nép hírét vette, hogy Jézus Jeruzsálembe érkezik. |
| 13. | Pálmaágakat szedtek, kivonultak eléje, és így köszöntötték: "Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya!" |
| 14. | Jézus talált ott egy szamárcsikót s felült rá, ahogy az Írás mondja: |
| 15. | "Ne félj, Sion leánya! Nézd, királyod jön, nőstényszamár csikóján." |
| 16. | Tanítványai először nem értették, de amikor Jézus megdicsőült, ráeszméltek, hogy ami történt vele, azt megírták róla. |
| 17. | S a nép, amely ott volt, amikor Lázárt előhívta a sírból és feltámasztotta a halálból, tanúságot tett mellette. |
| 18. | Azért is vonult ki eléje a tömérdek nép, mert hallották, hogy ezt a csodát művelte. |
| 19. | A farizeusok ellenben szemére vetették egymásnak: "Lám, nem mentetek semmire. Nézzétek, az egész világ követi." |
| 20. | Azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják az Istent, volt néhány görög is. |
| 21. | Ezek Fülöphöz fordultak, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: "Uram, látni szeretnénk Jézust." |
| 22. | Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp odamentek és elmondták Jézusnak. |
| 23. | Jézus ezt válaszolta: "Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. |
| 24. | Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. |
| 25. | Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. |
| 26. | Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. |
| 27. | Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. |
| 28. | Atyám, dicsőítsd meg nevedet!" Erre szózat hallatszott az égből: "Megdicsőítettem és ezután is megdicsőítem." |
| 29. | A nép, amely ott ácsorgott, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: "Angyal beszélt vele." |
| 30. | Jézus megmagyarázta nekik: "Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok. |
| 31. | Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. |
| 32. | Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok." |
| 33. | Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal hal meg. |
| 34. | A nép azonban ellene vetette: "Mi úgy hallottuk a törvényből, hogy a Messiás örökké megmarad. Hogy mondhatod hát, hogy az Emberfia fölmagasztaltatik? Ki az Emberfia?" |
| 35. | Jézus így válaszolt: "Már csak rövid ideig marad köztetek a világosság. Addig járjatok, amíg van világosságotok, nehogy elborítson benneteket a sötétség. Aki sötétben jár, nem tudja, hova megy. |
| 36. | Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek." Ezeket mondta Jézus, aztán elment, és többé nem mutatkozott. |
| 37. | Jóllehet ennyi csodát tett a szemük láttára, mégsem hittek benne. |
| 38. | Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése: "Uram, ki hitt a szavunknak, és az Úr ereje ki előtt vált nyilvánvalóvá?" |
| 39. | Nem tudtak hinni, amint Izajás ezt is megjövendölte: |
| 40. | "Szemüket elvakította, szívüket megkeményítette, hogy ne lássanak a szemükkel, és ne értsenek a szívükkel, nehogy megtérjenek és meggyógyítsam őket." |
| 41. | Ezt mondta Izajás, amikor látta dicsőségét és jövendölt róla. |
| 42. | Mégis, még a tanács tagjai közül is sokan hittek benne, de a farizeusok miatt nem vallották be, nehogy kizárják őket a zsinagógából. |
| 43. | Mert többre tartották az emberek megbecsülését, mint az Isten dicsőségét. |
| 44. | Jézus azonban fennhangon hirdette: "Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött, |
| 45. | s aki lát, azt látja, aki küldött. |
| 46. | Világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben. |
| 47. | Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. |
| 48. | Van annak bírája, aki elvet és nem fogadja el szavaimat: a tőlem hirdetett tanítás ítéli majd el az utolsó napon. |
| 49. | Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött, az Atya hagyta meg, mit mondjak és mit hirdessek. |
| 50. | S tudom, hogy parancsa örök élet. Így amit hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta." |