| 1. | Azokban a napokban ismét nagy népsokaság vette körül. Nem volt mit enniük, ezért magához szólította tanítványait. |
| 2. | "Sajnálom a tömeget - mondta -, mivel már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. |
| 3. | Ha étlen engedem el őket, kidőlnek az úton, hisz többen közülük messziről jöttek." |
| 4. | Tanítványai ezt válaszolták: "Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?" |
| 5. | Megkérdezte tőlük: "Hány kenyeretek van?" "Hét" - válaszolták. |
| 6. | Erre megparancsolta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép közt. |
| 7. | Egy kevés haluk is volt. Ezeket is megáldotta, s meghagyta, hogy osszák ki. |
| 8. | Ettek és jól is laktak, aztán fölszedték a maradékot: hét kosárral lett. |
| 9. | Lehettek vagy négyezren. Ezután hazaküldte őket, |
| 10. | maga pedig tanítványaival bárkába szállt, és Dalmanuta környékére ment. |
| 11. | Farizeusok mentek hozzá, vitatkozni kezdtek vele, és égi jelet kértek tőle, hogy próbára tegyék. |
| 12. | Lelke mélyéből felsóhajtott: "Miért akar jelet ez a nemzedék? - mondta. Bizony mondom, ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet." |
| 13. | Otthagyta őket, ismét hajóba szállt és átkelt a túlsó partra. |
| 14. | Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és a bárkában nem volt több kenyerük, csak egy. |
| 15. | Jézus a lelkükre kötötte: "Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!" |
| 16. | Egymás között arról beszélgettek, hogy nincs kenyerük. |
| 17. | Jézus észrevette és így szólt: "Mit tanakodtatok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek? Nem fogjátok fel? Még mindig érzéketlen a szívetek? |
| 18. | Van szemetek és nem láttok, van fületek és nem hallottok? Nem emlékeztek rá, |
| 19. | hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?" "Tizenkettőt" - felelték. |
| 20. | "S mikor a hetet a négyezernek, hány kosár lett tele a maradékkal, amit összeszedtetek?" "Hét" - mondták. |
| 21. | Erre újra kérdezte: "Még mindig nem értitek?" |
| 22. | Betszaidába értek. Egy vakot hoztak eléje és kérték, hogy érintse meg. |
| 23. | Megfogta a vak kezét, s kivezette a faluból. Itt nyállal megkente a szemét, rátette a kezét, s megkérdezte tőle: "Látsz valamit?" |
| 24. | Az felnézett, s így szólt: "Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának." |
| 25. | Ezután ismét a szemére tette a kezét, erre tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. |
| 26. | Erre hazaküldte, de előbb figyelmeztette: "A faluba ne menj be!" |
| 27. | Ezután Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának környékére. Útközben megkérdezte tanítványait: "Kinek tartanak engem az emberek?" |
| 28. | Azok így válaszoltak: "Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának." |
| 29. | Erre megkérdezte tőlük: "Hát ti mit mondotok, ki vagyok?" Péter válaszolt: "A Messiás vagy." |
| 30. | A lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak róla senkinek. |
| 31. | Ezután arról beszélt nekik, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. |
| 32. | Ezt egészen nyíltan megmondta. Erre Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki. |
| 33. | De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, s így korholta Pétert: "Távozz mögém sátán, mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével." |
| 34. | Összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: "Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. |
| 35. | Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét. |
| 36. | Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja? |
| 37. | Mert mit adhat cserébe az, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja? Mert mit adhat cserébe az ember a lelkéért? |
| 38. | Aki ez előtt a házasságtörő, bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal." |