| 1. | Megint tanítani kezdett a tó partján. Nagy tömeg gyűlt köré, ezért bárkába szállt, így ő a tavon volt, az egész tömeg meg szemközt a tó partján a földre telepedett. |
| 2. | Példabeszédekben tanította őket sok mindenre, és tanításában ezt mondta nekik: |
| 3. | "Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. |
| 4. | Amint vetett, némely szem történetesen az útszélre hullott. Jöttek a madarak és felcsipegették. |
| 5. | Más szemek köves talajra hullottak, itt nem volt elég a föld. Csakhamar kikeltek, mert nem kerültek mélyre a földbe. |
| 6. | De aztán, hogy forrón sütött a nap, kiszáradtak, mert nem eresztettek mélyre gyökeret. |
| 7. | Voltak szemek, amelyek bogáncsok közé hullottak. Amint a bogáncsok megnőttek, elfojtották, ezért nem hoztak termést. |
| 8. | De volt mag, amely jó földbe hullott. Ez amikor kikelt és kifejlődött, termést hozott, az egyik harminc-, a másik hatvan-, a harmadik százszorosat. |
| 9. | Akiknek van füle a hallásra, hallja meg!" - mondta. |
| 10. | Amikor egyedül maradt, tanítványai a tizenkettővel együtt megkérdezték, mi a példabeszédek értelme. |
| 11. | Ezt felelte nekik: "Megkaptátok az Isten országa titkát, a kívülállók azonban mindent példabeszédben kapnak, |
| 12. | hogy: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, s bocsánatot nyerjenek." |
| 13. | Aztán így folytatta: "Nem értitek ezt a példabeszédet, Hogy értitek meg akkor majd az összes példabeszédet? |
| 14. | A magvető a tanítást veti. |
| 15. | Akikben útszélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, s kitépi szívükből az elvetett igét. |
| 16. | Ugyanígy, akikben köves talajra hull a mag, amikor hallják a tanítást, szíve- sen fogadják, |
| 17. | de nem ver bennük gyökeret, mert csak a pillanatnak élnek. Ezért ha szorongatás vagy üldözés éri őket az ige miatt, hamarosan megbotránkoznak. |
| 18. | És mások, akikben a bogáncsok közé hullik, hallják ugyan a tanítást, |
| 19. | de a világ gondjai, a csalóka gazdagság és a többi vágy szívükbe hatol, elfojtja az igét, úgyhogy terméketlen marad. |
| 20. | Végül, akikben jó földbe hull, azok hallják a tanítást, magukévá is teszik, és az egyik harminc-, a másik hatvan-, a harmadik százszoros termést hoz. |
| 21. | Ezután így folytatta: "Vajon azért gyújtanak lámpát, hogy a véka vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért, hogy a lámpatartóra tegyék? |
| 22. | Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna. |
| 23. | Akinek van füle a hallásra, hallja meg!" |
| 24. | Azután így szólt: "Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is, sőt adnak is hozzá. |
| 25. | Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, amije van, azt is elveszik tőle." |
| 26. | Azután ezt mondta: "Isten országa olyan, mint az az ember, aki magot vet a földbe. |
| 27. | Utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan. |
| 28. | A föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. |
| 29. | Mikor a termés beérik, rögtön fogja a sarlót, mert itt az aratás." |
| 30. | Majd így folytatta: "Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen hasonlattal szemléltessük? |
| 31. | Olyan, mint a mustármag. Amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál. |
| 32. | De aztán, hogy elvetették, egyre nő, és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Akkora ágakat hajt, hogy az égi madarak árnyékában tanyáznak." |
| 33. | Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik a tanítást, hogy megértsék. |
| 34. | Példabeszéd nélkül nem tanított. Mikor tanítványaival magukra maradtak, mindent megmagyarázott nekik. |
| 35. | Aznap alkonyatkor így szólt hozzájuk: "Keljünk át a túlsó partra." |
| 36. | Erre elbocsátották a népet, és magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is csatlakoztak. |
| 37. | Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. |
| 38. | Felkeltették: "Mester - kérdezték -, nem törődöl vele, hogy elveszünk?" |
| 39. | Erre fölkelt, parancsolt a szélnek, és utasította a tavat: "Csendesedj! Némulj el!" A szél elült, s nagy nyugalom lett. |
| 40. | Ekkor hozzájuk fordult: "Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?" |
| 41. | Nagy félelem fogta el őket. "Ki ez - kérdezték egymástól -, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?" |
