Márk evangéliuma, 14

1.Két nappal húsvét és a kovásztalan kenyér ünnepe előtt a főpapok és írástudók arra törekedtek, hogyan foghatnák el Jézust csellel, hogy aztán megöljék.
2.Egy dologban megállapodtak: "Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép közt!"
3.Amikor Betániában a leprás Simon házában vendégül látták, odalépett hozzá egy asszony. Alabástrom edényben valódi s igen drága nárdusolajat hozott. Feltörte az alabástromot és (Jézus) fejére öntötte.
4.Némelyek bosszankodtak magukban: "Miért kell a kenetet így pazarolni?
5.Hisz több mint háromszáz dénárért el lehetett volna adni és szétosztani a szegények közt." És szemrehányást tettek az asszonynak.
6.Jézus azonban ezt mondta: "Hagyjátok! Mit akadékoskodtok, hisz jót tett velem!
7.Szegények mindig vannak veletek. Akkor tehettek velük jót, amikor akartok. De én nem vagyok mindig veletek.
8.Azt tette, ami telt tőle. Előre megkente testemet a temetésre.
9.Bizony mondom nektek, bárhol a világon hirdetik majd az evangéliumot, az ő tettéről is megemlékeznek."
10.Iskarióti Júdás, egy a tizenkettő közül elment a főpaphoz, hogy elárulja.
11.Amikor ezek tudomást szereztek róla, megörültek és pénzt ígértek neki. Ezért kereste a kedvező alkalmat, hogy a kezükre adhassa.
12.A kovásztalan kenyér első napján, amikor a húsvéti bárányt fel szokták áldozni, tanítványai megkérdezték: "Mi a szándékod? Hová menjünk, hogy megtegyük az előkészületeket a húsvéti bárány elköltéséhez?"
13.Erre elküldte két tanítványát: "Menjetek a városba! - mondta. - Ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Szegődjetek a nyomába,
14.aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti, hol van az a terem, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom?
15.Ő majd mutat nektek egy vánkosokkal berendezett tágas emeleti helyiséget. Ott készítsétek el."
16.A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta, s el is készítették a húsvéti vacsorát.
17.Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel.
18.Miután a vacsorához letelepedtek, Jézus így szólt: "Bizony mondom nektek, egyiktek elárul engem, egy, aki eszik velem."
19.Elszomorodtak és sorra kérdezték: "Csak nem én?"
20.Így válaszolt: "Tizenkettőtök közül az egyik, aki velem egyszerre nyúl a tálba.
21.Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik."
22.Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: "Vegyétek, ez az én testem."
23.Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle.
24.Ő pedig így szólt: "Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontattatik.
25.Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom az Isten országában."
26.Ezután elimádkozták a hálaadó zsoltárt, és kimentek az Olajfák-hegyére.
27.Ott Jézus megmondta: "Mindnyájan megbotránkoztok, ahogy meg van írva: Megverem a pásztort és szétszélednek a juhok.
28.De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába."
29.Péter erősködött: "Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én akkor sem."
30.Jézus csak ennyit mondott: "Bizony mondom neked, hogy még ma éjjel, mielőtt a kakas másodszor szólna, háromszor megtagadsz."
31.Erre még jobban fogadkozott: "Ha meg kell is veled halnom, nem tagadlak meg!" Ugyanígy fogadkoztak a többiek is.
32.Odaértek a Getszemáni nevű majorba. Itt így szólt (Jézus) tanítványaihoz: "Üljetek itt le, amíg imádkozom."
33.Magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost. Remegni kezdett és gyötrődni.
34.Majd így szólt hozzájuk: "Halálos szomorúság fogta el lelkemet. Maradjatok itt és virrasszatok!"
35.Valamivel odébb ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, maradjon el ez az óra.
36."Abba, Atyám! - fohászkodott -, te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!"
37.Visszament hozzájuk, de alva találta őket. Megszólította Pétert: "Simon, alszol? Egy órát sem tudtál virrasztani velem?
38.Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, de a test gyönge."
39.Megint elvonult és előbbi szavait ismételve imádkozott.
40.Visszatérve újra alva találta őket, mivel szemük igen elnehezedett. Nem is tudták, mit feleljenek.
41.Harmadszor is visszament hozzájuk, s azt mondta nekik: "Még mindig alusztok és pihentek?
42.Elég volt. Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, induljunk! Íme, közeledik hozzám az áruló!"
43.Míg beszélt, odaért Júdás, egy a tizenkettő közül, s vele karddal és doronggal felfegyverezve egy csapat, amelyet a főpapok, írástudók és vének küldtek ki.
44.Az áruló így adott jelt: "Akit megcsókolok, ő az. Fogjátok el és vezessétek el biztos őrizet alatt!"
45.Odaérve rögtön Jézushoz lépett: "Mester!" - szólt és megcsókolta.
46.Erre rátették kezüket és elfogták.
47.Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki kirántotta a kardját, a főpap szolgájára sújtott vele, és levágta a fülét.
48.Jézus így szólt hozzájuk: "Kardokkal és dorongokkal jöttetek elfogni, mint egy rablót.
49.Naponta ott voltam köztetek a templomban s tanítottam, és nem fogtatok el. De az Írásnak be kell teljesednie."
50.Erre mindenki magára hagyta és elmenekült.
51.Egy ifjú mégis követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni,
52.otthagyta a gyolcsleplet és meztelenül elfutott.
53.Jézust a főpaphoz kísérték. Itt gyűltek össze a főpapok, vének és írástudók.
54.Péter messziről követte, egészen be a főpap udvarába. Ott az őrség tagjaival együtt leült és melegedett a tűznél.
55.A főpapok és az egész főtanács bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak.
56.Sokan tanúskodtak ugyan hamisan ellene, de vallomásuk nem egyezett.
57.Ekkor néhányan felálltak, s ezt a hamis tanúságot tették ellene:
58."Hallottuk, amikor kijelentette: Lebontom ezt az emberi kéz építette templomot, és három nap alatt másikat építek, amely nem emberi kéz alkotása."
59.De vallomásuk így sem vágott egybe.
60.Erre középre állt a főpap, s ezt a kérdést intézte Jézushoz: "Semmit sem válaszolsz azokra, amit ezek felhoznak ellened?"
61.De ő hallgatott és nem felelt semmit. A főpap újra kérdezte, és ezt mondta: "Te vagy a Messiás, az áldott (Isten) Fia?"
62.Jézus így válaszolt: "Én vagyok. És látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőin."
63.A főpap erre megszaggatta ruháját s felkiáltott: "Mi szükségünk van még tanúkra?
64.Hallottátok, hogy káromkodott. Mi a véleményetek?" Mind méltónak ítélték a halálra.
65.Ekkor némelyek kezdték leköpdösni, aztán arcát letakarva ököllel verték, s közben kérdezgették: "Találd el, ki az!" Még az őrség tagjai is arcul verték.
66.Míg Péter kint ült az udvaron, kiment a főpap egyik szolgálója.
67.Meglátta Pétert, amint melegedett, szemügyre vette és megszólította: "Te is a názáreti Jézussal voltál."
68.De ő tagadta: "Nem tudom, nem is értem, mit beszélsz." Ezzel kiment az előcsarnokba, s akkor megszólalt a kakas.
69.A szolgáló észrevette, s újra mondta az ott állóknak: "Ez is közülük való."
70.Ő megint tagadta. Nemsokkal ezután, akik mellette álltak, szintén állították: "Valóban közéjük tartozol, hiszen galileai vagy."
71.Erre átkozódni és esküdözni kezdett: "Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!"
72.A kakas másodszor is megszólalt. Péternek eszébe jutottak Jézus szavai: "Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor tagadsz meg." És könnyekre fakadt.
Livro anterior Capítulo anterior Próximo capítulo Próximo livro