| 1. | Jézus Krisztus, Isten Fia evangéliumának kezdete. |
| 2. | Amint Izajás próféta megírta: Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat. |
| 3. | A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit! |
| 4. | Történt, hogy Keresztelő János a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. |
| 5. | Kivonult hozzá egész Júdea vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Miközben megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban. |
| 6. | János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül, és sáskával meg vadmézzel élt. |
| 7. | Ezt hirdette: "Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam saruszíját. |
| 8. | Én vízzel keresztellek, ő majd Szentlélekkel keresztel benneteket." |
| 9. | Azokban a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkereszteltette magát Jánossal a Jordánban. |
| 10. | Amikor feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá. |
| 11. | Szózat is hallatszott az égből: "Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem." |
| 12. | A Lélek nyomban arra ösztönözte, hogy menjen ki a pusztába. |
| 13. | Negyven napig kinn maradt a pusztában, közben megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, de angyalok szolgáltak neki. |
| 14. | János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott hirdette az Isten evangéliumát |
| 15. | és mondta: "Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban." |
| 16. | Amikor Jézus a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András - halászok lévén - épp hálót vetnek a vízbe. |
| 17. | Jézus ezt mondta nekik: "Gyertek, kövessetek, és emberek halászává teszlek benneteket." |
| 18. | Rögtön otthagyták hálójukat és követték. |
| 19. | Alig ment valamivel tovább, megpillantotta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálót szedték rendbe a bárkában. |
| 20. | Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat Zebedeust, halászlegényeivel a bárkában, és a nyomába szegődtek. |
| 21. | Betértek Kafarnaumba. Itt szombaton mindjárt elment a zsinagógába és tanított. |
| 22. | Tanításával ámulatba ejtett mindenkit, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók. |
| 23. | A zsinagógájukban volt egy tisztátalan lélektől megszállt ember. Ez rögtön ilyeneket kiabált: |
| 24. | "Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus! A vesztünkre jöttél? Tudom, ki vagy: Az Isten Szentje." |
| 25. | Jézus ráparancsolt, így szólva: "Hallgass és menj ki belőle!" |
| 26. | A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiabálás közepette kiment belőle. |
| 27. | Mindnyájan elcsodálkoztak. "Ki ez? - kérdezgették vitatkozva egymástól. Tanítása egészen új, s akkora a hatalma, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni, s azok engedelmeskednek is neki." |
| 28. | Hamarosan elterjedt a híre Galilea egész vidékén. |
| 29. | A zsinagógából Jakabbal és Jánossal együtt egyenesen Simon és András házába ment. |
| 30. | Simon anyósa lázas betegen feküdt. Ezt azonnal elmondták Jézusnak. |
| 31. | Odament hát hozzá, s kézen fogva fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. |
| 32. | Napnyugta után, amikor beesteledett, odahordták hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. |
| 33. | Az egész város az ajtó elé gyülekezett. |
| 34. | Sok beteget meggyógyított különféle betegségekből, és sok ördögöt kiűzött, de nem engedte őket szóhoz jutni, mert tudták, hogy kicsoda. |
| 35. | Hajnal tájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni. |
| 36. | Simon és társai utána mentek, hogy megkeressék. |
| 37. | Amikor megtalálták, ezt mondták neki: "Mindenki téged keres." |
| 38. | De ő így válaszolt: "Menjünk máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen azért jöttem ki." |
| 39. | S bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógákban, és ördögöket űzött ki. |
| 40. | Egy leprás jött hozzá, térdre borult előtte, s így kérte: "Ha akarod, megtisztíthatsz." |
| 41. | Jézusnak megesett rajta a szíve, kinyújtotta kezét, és így szólt hozzá: "Akarom, tisztulj meg!" |
| 42. | Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. |
| 43. | De Jézus szigorúan ráparancsolt s elküldte, ezt mondva neki: |
| 44. | "Vigyázz, ne szólj róla egy szót sem senkinek, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel tisztulásodért a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik." |
| 45. | Ám az, alig hogy elment, mindenfelé híresztelni és terjeszteni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett nyilvánosan be a városba, inkább távolabbi, csendesebb helyeken tartózkodott. Az emberek mégis mindenünnen jöttek hozzá. |