Máté evangéliuma, 24

1.Jézus kijött a templomból és elindult. Tanítványai odafordultak hozzá, és mutogatták neki a templom köveit.
2.Erre megjegyezte: "Látjátok ezeket? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le nem rombolnának."
3.Amikor az Olajfák-hegyén leült, egyedül tanítványai járultak hozzá, és kérdezték: "Mondd meg nekünk, mikor következik ez be? S mi lesz a jel eljöveteled és a világ vége előtt?"
4.Jézus így válaszolt: "Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket.
5.Sokan jönnek majd a nevemben, s azt mondják magukról, én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek.
6.Háborúkról fogtok majd hallani, s háborús hírek fognak keringeni. Vigyázzatok, ne kerítsen hatalmába benneteket a félelem, ezeknek be kell következniük, de ez még nem a vég.
7.Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Éhínség, ragály üti fel a fejét, és a föld megrendül itt is, ott is.
8.De ez még csak a kezdete a gyötrelmeknek.
9.Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket.
10.Sokan eltántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölik majd egymást.
11.Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek.
12.A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet,
13.de aki mindvégig kitart, az üdvözül.
14.Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég.
15.Amikor majd látjátok a szent helyen az iszonyatos pusztulást, amelyet Dániel próféta megjövendölt - aki olvassa, értse meg! -,
16.akkor, aki Júdeában van, meneküljön a hegyekbe.
17.Aki a háztetőn van, ne jöjjön le, hogy kivigye a házából holmiját,
18.s aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elvigye köntösét.
19.Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban!
20.Imádkozzatok, hogy ne télen vagy szombaton kelljen menekülnötök!
21.Akkora lesz a gyötrelem, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mindmáig és nem is lesz.
22.Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen ember sem. De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok.
23.Akkor ha valaki azt mondja: Íme, itt a Krisztus vagy amott! ne higgyétek.
24.Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is.
25.Lám, előre megmondtam nektek.
26.Ha tehát azt mondják nektek, hogy kinn van a pusztában -, ne menjetek ki, hogy a házban rejtőzködik -, ne higgyétek el!
27.Amint a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is.
28.Ahol a hulla van, oda gyűlnek a keselyűk.
29.Mindjárt e gyötrelmes napok után a Nap elhomályosul, a Hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről, és az egek erői megrendülnek.
30.Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és a mellét veri a föld minden népe, mert látja, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel.
31.Elküldi angyalait hangos harsonaszóval, s összegyűjtik a választottakat a szélrózsa minden irányából, az ég egyik szélétől a másikig.
32.Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és a levelei kibontakoznak, tudjátok, hogy közel van a nyár.
33.Így amikor ezeket látjátok, magatok is megállapíthatjátok, hogy már közel van az ajtóban.
34.Bizony mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, míg ezek be nem következnek.
35.Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.
36.Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya.
37.Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt.
38.A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába,
39.s jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is.
40.Akkor, ha ketten lesznek a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.
41.Ha két asszony őröl a malomban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.
42.Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok.
43.Gondoljatok erre: Ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön.
44.Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!
45.Ki a hű és okos szolga, akit ura háza népe fölé rendelt, hogy idejében enni adjon nekik?
46.Boldog az a szolga, ha ura hazatérve ilyen munkában találja!
47.Bizony mondom nektek, egész vagyona fölé rendeli.
48.De ha a szolga hitvány s magában azt gondolja, hogy "Késik a gazdám" -
49.ezért ütni-verni kezdi a többi szolgát, és együtt eszik-iszik a részegekkel;
50.ura egy olyan napon jön meg, amikor nem várja, és olyan órában, amikor nem is sejti.
51.Kettévágatja és a képmutatók sorsára juttatja. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.
Livro anterior Capítulo anterior Próximo capítulo Próximo livro