| 1. | Ezután Izrael fiai továbbvonultak, s Moáb mezején ütöttek tábort a Jordánon túl, Jerikó közelében. |
| 2. | Cippor fiának, Balaknak mindent végig kellett néznie, amit Izrael az amoritákkal tett. |
| 3. | S Moábot nagy félelem fogta el, hiszen a nép igen számos volt. Moáb rettegett Izrael fiaitól, |
| 4. | ezért Moáb így szólt Midián véneihez: "Ez a sokadalom úgy letarolt körülöttünk mindent, ahogy a csorda lelegeli a füvet a réten." Akkortájt Cippor fia, Balak volt Moáb királya. |
| 5. | Követeket küldött tehát Bileámhoz, Beor fiához, Ammav fiainak országába, a folyó mellé, Petorba, hogy segítségül hívja. Ezt üzente neki: "Az a nép, amely Egyiptomból vonult ki, az egész országot ellepte, s most épp velem szemben telepedett le. |
| 6. | Gyere és átkozd meg nekem, mert hatalmasabb nálam. Akkor talán megbirkózom vele és ki tudom űzni az országból. Tudom ugyanis, hogy akit megáldasz, az áldott, s akit megátkozol, az átkozott." |
| 7. | Erre Moáb és Midián vénei elindultak, a jövendőmondás jutalmával a kezükben, és amikor megérkeztek Bileámhoz, átadták neki Balak üzenetét. |
| 8. | Az így felelt nekik: "Töltsétek itt az éjszakát, hogy megadhassam a választ, aszerint, hogy mit mond az Úr". Moáb vezetői tehát Bileámnál maradtak. |
| 9. | Isten azonban Bileámhoz fordult, s így szólt hozzá: "Kik ezek az emberek itt nálad?" |
| 10. | Bileám azt felelte Istennek: "Cippor fia, Balak, a moábiták királya üzente: |
| 11. | Az a nép, amely Egyiptomból vonult ki, az egész országot ellepte. Gyere, s átkozd meg nekem! Akkor talán fel tudom venni vele a harcot és ki tudom űzni." |
| 12. | Erre azt mondta Isten Bileámnak: "Nem szabad velük menned! Nem szabad megátkoznod a népet, mert áldott!" |
| 13. | Bileám tehát reggel, amikor fölkelt, ezt mondta Balak vezéreinek: "Térjetek vissza országotokba! Mert az Úr nem engedi, hogy veletek menjek." |
| 14. | A moábita vezérek erre útra keltek, s amikor Balakhoz megérkeztek, jelentették: "Bileám nem volt hajlandó velünk jönni." |
| 15. | Erre Balak újra küldött vezéreket, többet s tekintélyesebbeket, mint először. |
| 16. | Amikor megérkeztek Bileámhoz, így szóltak: "Ezt üzeni Cippor fia, Balak: Ne vonakodj, hanem gyere hozzám! |
| 17. | Gazdagon megjutalmazlak, s minden kívánságodat teljesítem, amivel elém állsz. Gyere hát, s átkozd meg nekem ezt a népet!" |
| 18. | De Bileám ezt a választ adta Balak követeinek: "Ha annyi ezüstöt és aranyat ad is Balak, amennyi a házába fér, akkor sem szeghetem meg az Úrnak, Istenemnek a parancsát sem kis, sem nagy dologban. |
| 19. | De azért ti is töltsétek itt az éjszakát, hogy megtudakoljam, mit mond még nekem az Úr!" |
| 20. | El is jött Isten éjszaka Bileámhoz, s ezt mondta neki: "Azért jöttek ezek az emberek, hogy magukkal hívjanak? Kelj hát fel, s menj el velük. De csak azt szabad tenned, amit majd mondok neked." |
| 21. | Így reggel Bileám fölkelt, fölnyergelte szamarát és elment Moáb vezéreivel. |
| 22. | Az Úr haragja azonban fölgerjedt ellene, mivel elment, és az Úr angyala elállta útját, amikor szamarán két szolgája kíséretében tovalovagolt. |
| 23. | Amikor a szamár meglátta az Úr angyalát, amint kezében kivont kardot tartva ott állt az úton, letért a szamár az útról, s a mezőnek tartott. Bileám erre ütlegelni kezdte szamarát, hogy visszatérítse az útra. |
| 24. | Az Úr angyala most a szőlők közt vezető szurdokban jelent meg, ahol mindkét oldalon fal volt. |
| 25. | Amikor a szamár észrevette az Úr angyalát, a falhoz húzódott, s odaszorította Bileám lábát. Erre az ismét megverte. |
| 26. | Az Úr angyala ezután újra helyet változtatott, s egy olyan szűk helyre állt, hogy se jobbra, se balra nem lehetett kitérni. |
| 27. | Amint a szamár meglátta, összerogyott Bileám alatt. Bileám erre haragra gerjedt, és bottal verte a szamarat. |
| 28. | Ekkor az Úr megnyitotta a szamár száját, s az így szólt Bileámhoz: "Mit vétettem neked, hogy háromszor is megvertél?" |
| 29. | Bileám ezt felelte a szamárnak: "Mert csúfot űztél belőlem. Csak lett volna kardom, meg is öltelek volna!" |
| 30. | A szamár így válaszolt Bileámnak: "Hát nem én vagyok a szamarad, amelyen kezdettől mind a mai napig lovagoltál? Megtagadtam-e valaha is a szolgálatodat?" Azt mondta: "Nem." |
| 31. | Az Úr most megnyitotta Bileám szemét, így meglátta az Úr angyalát, amint kivont kardot tartva kezében ott állt az úton. Erre meghajolt és arcra borult. |
| 32. | Az Úr angyala azonban így szólt hozzá: "Miért verted meg háromszor is a szamarat? Lásd, én álltam utadat, mert sietésed ellenemre van. |
| 33. | A szamár észrevett, s már háromszor kitért előlem. Ha nem tért volna ki, akkor bizony már megöltelek volna, de őt életben hagytam volna." |
| 34. | Bileám azt felelte az Úr angyalának: "Vétkeztem. Nem tudtam, hogy te voltál, aki az úton szemben álltál velem. Most már visszafordulok, ha nem tetszik neked a dolog." |
| 35. | De az Úr angyala ezt mondta: "Menj el az emberekkel! De csak azt szabad mondanod, amit sugallok neked." Bileám erre folytatta útját Moáb vezéreivel. |
| 36. | Amikor Balak meghallotta, hogy Bileám úton van felé, eléje ment Ar-Moábig, Arnon vidékére, a határszélre. |
| 37. | S így szólt Balak Bileámhoz: "Nem sürgősen hívattalak-e? Miért nem jöttél hát? Nincs tán módomban, hogy megjutalmazzalak?" |
| 38. | Bileám ezt válaszolta Balaknak: "Most eljöttem hozzád! De vajon csakugyan mondhatok-e valamit? Csupán azt fogom mondani, amit Isten a számba ad." |
| 39. | Ezután Bileám elment Balakkal, s eljutottak Kirjat-Hucotba. |
| 40. | Itt Balak tulkokat és juhokat áldozott fel, s (egy részüket) átengedte Bileámnak és az őt kísérő vezéreknek. |
| 41. | Másnap Balak magával vitte Bileámot, s fölvezette Bamot-Baalra, ahonnan láthatta a tábornak a szélét. |