| 1. | Ó, mily elhagyottan ül a város, amely egykor tele volt néppel! Olyan, mint az özvegy, bár nagy volt a népek között. A tartományok úrnőjét, lám, robotra fogták. |
| 2. | Csak sír, egyre sír éjjelente, könnyei peregnek az arcán. Azok közül, akik szerették, egy sincs, hogy vigasztalja. Barátai mind cserbenhagyták, és ellenségeivé lettek. |
| 3. | Számkivetésbe került Júda, alávetve elnyomásnak, nehéz szolgaságnak. A pogány népek között lakik, s nem talál nyugalmat. Üldözői mind utolérték, ott, ahol nem volt menekvése. |
| 4. | A Sionra vivő utak gyászolnak, mert nincs, aki ünnepelni jönne. Kapui mind elhagyottak, papjai sóhajtoznak. Lányai gyászban vannak, és ő maga is csupa keserűség. |
| 5. | Akik szorongatták, fölé kerekedtek, ellenségei dúskálkodnak. Maga az Úr sújtott le rá, tömérdek vétke miatt. Gyermekei fogságba mentek, az elnyomó szeme láttára. |
| 6. | Sion leányának eltűnt minden dicsősége. Fejedelmei olyanok lettek, mint a kosok, amelyek nem találnak legelőt. Erejüket vesztve vonszolják magukat üldözőik előtt. |
| 7. | Jeruzsálem emlékezetébe idézi nyomorúsága és elnyomatása napjait, amikor népe ellenség kezére került, és senki nem sietett segítségére. Elnyomói látták ezt, és mulattak pusztulásán. |
| 8. | Súlyosan vétkezett Jeruzsálem, és tisztátalanná vált. Azok, akik tisztelték, most mind megvetik, mert látják gyalázatát. Ő maga meg csak sóhajtozik, és szégyenében elfordítja arcát. |
| 9. | Szenny borítja ruhája szegélyét; nem gondolta volna, hogy ilyen végre jut. Szörnyű mélyre süllyedt, és nincs, aki vigasztalja. "Uram, lásd meg nagy nyomorúságomat, mert ellenségem ujjong fölöttem." |
| 10. | Az ellenség kinyújtotta kezét minden drágasága felé. S látnia kellett, amint a pogányok behatoltak szentélyébe; azok, akiknek megtiltottad, hogy belépjenek gyülekezetedbe. |
| 11. | Egész népe sóhajtozik, és kenyér után eseng. Odaadják élelemért minden kincsüket, csak hogy megmentsék életüket. "Nézz rám, Uram, és vedd észre, mennyire megvetnek!" |
| 12. | Ó, ti mindnyájan, akik erre jártok az úton, nézzetek ide és lássátok: Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam? Mert lesújtott rám az Úr izzó haragjának napján. |
| 13. | Tüzet bocsátott le a magasból, s az átjárta minden csontomat. Hálót feszített ki a lábam előtt, és elbuktatott. Elhagyatott lettem, s nyomorult egyszer s mindenkorra. |
| 14. | Súlyosan rám nehezedik vétkeim igája, az ő keze rótta össze. Az Úr igája nyomja nyakamat, s maradék erőm fogytán van. Ellenségeim kénye-kedvére hagyott az Úr, s nincs erőm, hogy ellenálljak. |
| 15. | Megalázta az Úr vitéz harcosaimat; ünnepi gyülekezetet hívott egybe ellenem, hogy eltiporja ifjaimat. Sajtójában az Úr összetaposta Júda hajadon leányát. |
| 16. | Ezért sírok oly keservesen, szememből patakzik a könny. S vigasztalóm, aki erőt önthetne belém, messze van tőlem. Fiaim nyomorúságra jutottak, mert az ellenség felülkerekedett. |
| 17. | Sion a kezét nyújtja, de nincs, aki vigasztalja. Az Úr mindenfelől elnyomókat küldött Jákob ellen. S Jeruzsálem utálat tárgya lett körükben. |
| 18. | Igazságosan sújt az Úr, mert lázongtam parancsai ellen. Hallgassatok ide mind, ti nemzetek, és lássátok fájdalmamat: Szüzeim és ifjaim fogságba mentek. |
| 19. | Segítségért folyamodtam barátaimhoz, de cserbenhagytak. Papjaim és véneim elpusztultak a városban, amikor élelmet kerestek, hogy megmentsék életüket. |
| 20. | Nézd, Uram, mennyire szorongok! Megrendült egész bensőm, s a szívem megfordult bennem. Bizony, mennyit lázongtam ellened! És most kívül fiaimtól foszt meg a kard, belül meg a halál pusztít. |
| 21. | Halld meg, mennyit sóhajtozom, mert nincs, aki vigasztaljon! Ellenségeim mind ujjonganak pusztulásom hírére, amiért így bántál velem. Hozd el hát a napot, amelyet megígértél, hadd legyenek hozzám hasonlóvá! |
| 22. | Jusson színed elé minden gonoszságuk, s bánj velük úgy, amint velem bántál minden vétkemért! Bizony, sokat sóhajtozom, és szomorú a szívem. |
