| 1. | Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt: |
| 2. | Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének. |
| 3. | Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a bontásnak és ideje az építésnek. |
| 4. | Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak. |
| 5. | Ideje a kő eldobálásának, és ideje a kő összeszedésének; ideje az ölelkezésnek, és ideje az öleléstől való tartózkodásnak. |
| 6. | Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek; ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. |
| 7. | Ideje az eltépésnek, és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak. |
| 8. | Ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek; ideje a háborúnak, és ideje a békének. |
| 9. | Mi haszna van a munkálkodónak abból, hogy fáradozik? |
| 10. | Elnéztem a vesződséget, amit Isten az emberek fiainak ad, hogy bajlódjanak vele. |
| 11. | Mindent ő tesz, a maga idejében. Adott ugyan nekik (némi) fogalmat az idő egész folyásáról is, de anélkül, hogy az ember elejétől végig fel tudná fogni, amit az Isten tesz. |
| 12. | Ekkor megértettem: nem tehet jobbat az ember, mint hogy örüljön és élvezze az életét. |
| 13. | Mert hiszen az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik és kedvét leli a munkájában. |
| 14. | Rájöttem: amit Isten tesz, az minden időre szól. Ahhoz nem lehet sem hozzátenni, sem semmit elvenni belőle. Isten azért tesz így, hogy féljünk tőle. |
| 15. | Ami van, már rég megvolt, s ami lesz, már rég megvan, és Isten szereti az üldözöttet. |
| 16. | Láttam továbbá a földön az ítélet helyét - itt bűn volt; és az igazságosság helyét - itt gonoszság. |
| 17. | Azt mondtam hát magamban: Isten ítéletet tart mind az igaz, mind a gonosz fölött. Mert mindennek megvan a maga ideje, ami itt végbemegy. |
| 18. | Azt mondtam magamban az emberek fiairól: Hogy napfényre hozza (mivoltukat), Isten láthatóvá tette, hogy egymáshoz (csak olyanok, mint az) állatok. |
| 19. | Mert hiszen az emberek fiainak sorsa és az állatok sorsa egy és ugyanaz a sors. Amint ezek meghalnak, meghalnak azok is. Mindben egyforma az éltető lehelet, és nincs az embernek többje, mint az állatnak. Igen, mindkettő hiábavalóság! |
| 20. | Mindkettő ugyanarra a helyre jut. Mindkettő porból lett és minden visszatér a porba. |
| 21. | És ki tudja, vajon az emberek fiainak éltető lehelete fölfelé száll-e, és vajon az állatok éltető lehelete lefelé, a földbe száll-e? |
| 22. | Így beláttam, hogy nincs jobb az ember számára, mint hogy örömét lelje munkájában, mert ez a sorsa. Mert ugyan ki juttathatja odáig, hogy lássa, mi lesz utána? |
