| 1. | Üdvözlet testvéreinknek, az Egyiptomban élő zsidóknak! Testvéreitek, a Jeruzsálemben és Júdeában élő zsidók minden jót kívánnak. |
| 2. | Halmozzon el benneteket az Isten jótéteményeivel, és emlékezzék meg hűséges szolgáival, Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal kötött szövetségéről. |
| 3. | Adjon mindnyájatoknak Őt félő, akaratát bizalommal, készségesen teljesítő szívet. |
| 4. | Tegye lelketeket fogékonnyá törvénye és parancsai iránt, és adjon nektek békességet. |
| 5. | Hallgassa meg kéréseiteket, bocsásson meg nektek, és ne hagyjon el benneteket a szorongattatás idején. |
| 6. | Így imádkozunk most itt értetek. |
| 7. | Demetriusz király uralma idején, a 169. esztendőben meg így írtunk mi, zsidók, nektek: "A ránk szakadt szorongattatásnak ezekben az éveiben, amikor Jázon és követői elpártoltak a szent földtől és a királytól, |
| 8. | felgyújtották a templom nagy kapuját és ártatlan vért ontottak, az Úrhoz könyörögtünk és meghallgatásra találtunk. Akkor égő- és ételáldozatot mutattunk be, meggyújtottuk a mécseseket és kitettük a kenyeret." |
| 9. | S most azért írunk, hogy Kiszleu hónapjában ti is üljétek meg a sátoros ünnepeket. A 188. esztendőben járunk. |
| 10. | Jeruzsálem és Júdea lakói, a nagytanács és Júdás üdvözletüket küldik és jó egészséget kívánnak Ptolemeusz király nevelőjének, a fölkent papok nemzetségéből való Arisztobulosznak, valamint az egyiptomi zsidóknak. |
| 11. | Nagy veszedelmekből mentett ki az Isten, ezért szívből köszönjük neki, hogy harcolt értünk a király ellen. |
| 12. | Mert ő űzte ki azokat, akik a szent városban harcoltak. |
| 13. | Amikor ugyanis a vezérük legyőzhetetlennek látszó seregével Perzsiába ment, Nanea templomában agyonütötték őket, Nanea papjai ugyanis cselhez folyamodtak. |
| 14. | Antiochusz odament azzal az ürüggyel, hogy eljegyzi magát vele, hogy így a kincseket jegyajándékul elvihesse. |
| 15. | Nanea templomának papjai ki is hordták (a kincseket). De amikor kevesedmagával a templom területére ment, mihelyt belépett, bezárták a templomot. |
| 16. | Majd kinyitottak egy titkos ajtót a tetőn, és köveket dobálva agyonütötték a fejedelmet embereivel együtt. Darabokra vágták, és levágott fejét odavetették a kint várakozóknak. |
| 17. | Istenünk legyen áldott mindenben, mivel kiszolgáltatta az istenteleneket! |
| 18. | Amikor Kiszleu hónap huszonötödik napján meg akartuk ünnepelni a templom megtisztítását, illőnek tartottuk, hogy ti is üljétek meg a sátoros ünnepet és a tűz ünnepét annak emlékére, hogy Nehemiás fölépítette a templomot és az égőáldozatok oltárát, és áldozatot mutatott be. |
| 19. | Mert amikor atyáinkat elhurcolták Perzsiába, a jámbor papok vittek magukkal tüzet az égőáldozatok oltáráról, és elrejtették egy kiszáradt kúthoz hasonló üregben. Itt őrizték, úgyhogy a helyről nem is szerzett senki tudomást. |
| 20. | Évek múltán úgy tetszett az Úrnak, hogy a perzsa király hazaengedje Nehemiást. Ekkor elküldte azoknak a papoknak az utódait a tűzért, akik elrejtették. Amikor ezek jelentették, hogy nem találtak tüzet, csak iszapos vizet, megparancsolta, hogy merítsenek belőle és vigyék oda neki. |
| 21. | Mindent előkészítettek az áldozathoz. Most Nehemiás megparancsolta a papoknak, hogy a fára és ami rajta volt, arra öntsék rá a vizet. |
| 22. | Amikor ezt megtették s egy kis idő elteltével kisütött a nap, amelyet eddig felhő takart, hatalmas láng lobbant fel, úgyhogy mindnyájan elámultak rajta. |
| 23. | Míg az áldozat égett, a papok imádkoztak. A papok kezdték Jonatánnal az élükön, a többiek pedig - Nehemiással - folytatták. |
| 24. | Így hangzott az ima: "Urunk, Urunk és Istenünk, mindenek Teremtője, Félelmetes és Hatalmas, Igazságos és Könyörületes, |
| 25. | Egyetlen Király és Jótevő, az Élet javainak Egyedüli Osztogatója, Egyetlen Igaz, Mindenek fölötti Úr, Örökkévaló, Te minden veszedelemből kimented Izraelt, kiválasztottad atyáinkat és megszentelted őket! |
| 26. | Fogadd el az áldozatot a népért, Izraelért. Oltalmazd és szenteld meg örökségedet. |
| 27. | Szétszórtságunkból vezess bennünket újra együvé. Szabadíts meg minket a pogány népek szolgaságától! Tekints irgalmasan a megalázottakra és a megvetettekre. Akkor megtudják a pogányok is, hogy a mi Istenünk vagy. |
| 28. | Büntesd meg azokat, akik minket gyötörnek és gőgösen gyaláznak. |
| 29. | Verjen gyökeret néped szent helyeden, amint Mózes mondta." |
| 30. | Aztán dicsőítő énekeket énekeltek a papok. |
| 31. | Amikor az áldozat egészen elégett, Nehemiás megparancsolta, hogy a maradék vizet is öntsék rá a nagy kőre. |
| 32. | Amikor ezt megtették, láng csapott fel, de az oltárról átcsapó láng elnyelte. |
| 33. | Amikor az esetről tudomást szereztek, jelentették a perzsa királynak, hogy azon a helyen, ahol az elhurcolt papok elrejtették a magukkal hozott tüzet, víz tört fel - ezzel szentelték fel Nehemiás emberei az áldozati ajándékokat. |
| 34. | Miután kivizsgáltatta az ügyet, a helyet bekerítette és szentté nyilvánította. |
| 35. | Azokat pedig, akik elnyerték kegyeit, gazdagon megajándékozta. |
| 36. | Nehemiás emberei neftarnak nevezték, ami annyit jelent, mint tisztulás, általában azonban naftának hívták. |